~*~*~* Edward Szemszöge*~*~*~
Furcsa érzésem támadt, amikor a lányok elküldtek. Mintha a pokolba küldtek volna, csakhogy messze legyek tőlük. Nekem ez fájt. Mikor feleszméltem, már halkan követtem egy oroszlánt. Már egy szarvast és két bivalyt is levadásztam, mire elindultam vissza. A szagnyomomat követve, elég gyorsan visszaértem. Annyit láttam, hogy Mea, vagy Mia, (De szerintem Mea, mert a fehér kisleopárd még mindig ott volt.) Egy fának támaszkodva kapkodja a levegőt. A leopárd-valószínűleg Mia megnyugatóan dorombolt. Én elvarázsolva néztem őket a fa mögül. Ez lenne a testvéri szeretet? Ekkor Mia nyugtalanul közbenézett, felállt és védelmezően Mea elé állt. Majdnem felnevettem a látványon. Egy kis, kölyökleopárd megvédi a vámpírral szemben. A következő pillanatban, majdnem hátraestem a látványtól. A kölyökleopárdnak-Miának- a teste megnőtt, és lószerű lett. De olyan, mintha a bőr, és a hús leégett volna róla. Olyan volt, mint egy unizus, és mégis teljesen más. Láttam, hogy megvan a szarva, és a szárnya, de mint a denevéré. Fekete és mintha csont lenne, szószerint, mintha leégett volna róla a ből, toll, szőr, hús. A következő pillanatban visszaváltozott, és újra dorombolni kezdett Mea lábához dörgölőzve, de hátraszólt a vállai fölött.
- Előjöhetsz!-Majd aggódva ránézett Meára. Én halkan előléptem a fa mögül. És lassan közelebb mentem hozzá. Furcsa dolog történt. Ahogy közelebb mentem Meáékhoz másfél méternél, mintha egy másik helyen lettem volna. Bizonytalanul körülnéztem.
- Hol vagyunk?-Kérdeztem, mire Mia mégcsak hátra sem nézve:
- Emlékben...-Körülnéztem. Most vettem észre, hogy a leopárd helyén újra Mia áll. Egy hangulatos szobába voltunk. Kinézve az ablakon mindenütt jég és hó volt. Mea egy ágyon feküdt, és hirtelen elsápadt.
- Ne, ne...-Kiáltotta Mia testvérére nézve, és fájdalmasan elfordította fejét. Mea halkan hörögve ilyesmit suttogott.
- Maa... Mia... Visz... Maa... Szeret...-És ekkor a feje hátrahanyatlott. Ekkor, mitha átfutottak volna rajtam, megjelent egy férfi. Aggódóan megmérte a lázát, és közel hajolt a szájához. Elkeseredetten kiáltott fel.
- Lilian!-Egy nő rohant be. A haja szőke volt. - Nem lélegzik!-A nő határozottan a mellkasára tette a kezeit, és egyenletesen nyomkodta...Egy, Kettő, Három, Négy, Öt... Majd belefújt a szájába. Csak most vettem észre, hogy egy fiatal fiú is volt a szobába. Annyi idős, mint az emlékbeli Mea. A szobában körülnézve, azonban Mia nem volt ott, csak az idősebb. A fiú kezét összerakva imádkozott, és halkan fel-felmotyogott. Egyszer csak mellőlem hallottam egy halk suttogást, és a szobát, vagyis Mea kistestét aranyló fény töltötte meg.
- Riathamus...!-Odanéztem Mia a könnyeken át mosolygott. Arcát könnyfátyol takarta, de mosolygott. Boldogan... Hálásan... Mikor hátrébb léptem eltűnt az egész. Azonban mikor újra előrébb léptem nem történt semmi. Mia így szólt.
- Végetért az emlék... Jobb lenne, ha elmennél, mert dühös lesz magára, és ilyenkor veszélyes. Három perc múlva gyere vissza.
-Négy perc múlva-
Elindultam visszafelé Meáékhoz. Mikor közelebb értem halk lihegést hallottam, annyira nem lehet veszélyes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése